Üdvözlöm Kedves Érdeklődő!

Hildesheim Péterné, Marika vagyok, ennek a kis stúdiónak a "lakója". Igen, hisz több időt töltök itt, mint az otthonomban. A legcsodálatosabb pedig az, hogy nem kényszerből teszem, hanem azért, mert imádom amit csinálok.

Tulajdonképpen ez nem is munka a számomra, hisz kedves emberek térnek be hozzám, akik mosollyal az arcukon elégedetten távoznak. Nincs is ennél szebb érzés!

2005 óta foglalkozom masszázzsal. Több mint húsz évig közalkamazottként egy íróasztal mögött segítettem a főnököm munkáját. Így a kihívás, a másokért tenniakarás lehetősége, az önmegvalósítás kimaradt az életemből.

Aztán valami történt "ott benn" - tudják, amikor az ember azt érzi, hogy most cselekednie kell, változtatni kell az életén - és elvégeztem a svéd masszázs tanfolyamot. Majd követte még pár masszázstechnika és cellulit kezelés elsajátítása. Érdekel az ezoteria, a természetes gyógymódok, ezért ha tehetem egy-egy újabb kis tanfolyammal bővítem tudásom. Elvégeztem a Reiki I.-II. fokozatát és okleveles grafológusként is tevékenykedem, ha időm engedi. Mindezek ismeretében megnyitottam ezt a kis stúdiót.

Azzal az indíttatással, hogy egy olyan kis csendes zúgot teremtek - itt a belváros forgatagában - ahová a pihenni vágyó betérve, elfelejti minden búját-bánatát.

Ez sikerűlt, mivel vendégeim - zömében visszatérnek - örömmel érkeznek és nehéz szívvel távoznak, hisz a kellemesen eltöltött idő mindig gyorsan eltelik.

Szeretettel várom Önt is!

Kedvenc linkjeim:

www.eletigenlok.hu
www.satorishiatsu.hu
www.masszázs.eu
www.natursziget.com
www.panikbetegseg.lapozz.hu
www.noiportal.hu
www.dietazunk.hu
www.lapozz.hu
www.lap.hu