.

Bemutatkozás

Bertalan MáRia vagyok, ennek a kis magánstúdiónak a megálmodója. Igen, és sok  időt töltök itt,  amiben az a  legcsodálatosabb, hogy nem kényszerből teszem, hanem azért, mert imádom amit csinálok.Tulajdonképpen ez nem is munka a számomra, hisz gyógyulni, regenerálódni vágyó kedves emberek térnek be hozzám, akik mosollyal az arcukon elégedetten távoznak. Nincs is ennél szebb érzés!

Alternatív terapeutaként és kineziológiai konzulensként kezeléseim komplexek, a testi bajok megszüntetését és  a lelki egyensúly visszaállítását együtt kezelem.  Mert nincsen fizikai tünet lelki sérülés nélkül és idővel minden érzelmi probléma okozhat - közvetve - fizikai tünetet.

Már 2005 óta foglalkozom természetes gyógymódokkal és alternatív technikákkal a test-lélek-szellem együttes kezelésével. Véleményem szerint a holisztikus gyógyítás egyben a szereteten alapuló megközelítése is az Embernek, ami elengedhetetlen a valódi gyógyuláshoz. Mindezekhez a Hagyományos Kínai Orvoslás is (HKO) nagy segítségemre van. Ez a szellemiség hatja át a természetes gyógymódok alkalmazását, a stresszkezelést és a lélekápolást, melyek a testi gyógyulás minden fázisában ugyanolyan fontosak, hogy egészségünk helyreálljon.

Leghőbb vágyam, hogy segíthessek az embereknek egészségesnek maradni, vagy azzá válni.   Ezért legalább olyan  fontosnak tartom a megelőzést,  mint akár  a gyógyulási folyamatban és az utókezelésben való segítségnyújtásomat a  hozzám fordulóknak.

Kínai mondás: "Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi."


Állapotfelmérés

"

Megelőzés - gyógyulás - utókezelés!


Ön melyiket választja?

Jöjjön el, hogy különböző természetes gyógymódok közül az Ön számára a leginkább megfelelő kezelésben részesüljön. Az alábbi lehetőségekkel segíthetek egészségének feltérképezésében és megtartásában.

A meglévő problémákra is hatékonyan alkalmazhatók a természetes gyógymódok, méghozzá mellékhatás mentesen! Kezdhetjük?!

Kedvezmény,

Bérlet

Bérlet- és Ajándékutalvány vásárlási lehetőségek masszázsra illetve bármilyen kezelésre vagy terápiára!.

Ajándékutalvány

Lepje meg Szeretteit és ajándékozzon minden alkalomra egészséget!

Ne feledje, hogy a szépség és a gazdagság semmit sem ér, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben! Szerezzen örömet Szeretteinek egészséggel!
Lepje meg Szeretteit vagy akár ajándékozza meg önmagát! 
Vásároljon Ajándékutalványt személyesen, vagy akár interneten keresztül is az ország vagy a világ bármely részéből és kápráztassa el családtagjait és barátait egy különleges egészségmegőrző meglepetéssel!.

Önképzés

Szeretnél tenni egészségedért?

Pár órás foglalkozás keretében elsajátíthatsz olyan természetes módszereket, amikkel segítheted önmagad, családod és környezeted gyógyulását.

Egyéni foglalkozás keretében ismerkedhetsz meg a technikákkal, amelyek mások javára is szolgálhatnak.

Test- és fülgyertyázás - Hátmasszázs - Menedzser masszázs - Schüssler sók a házipatikában - EFT stressz-, és szorongásoldó technika - Bach virágterápia - arc-, és fejmasszázs - köpölyözős cellulitkezelés - Talp-, és tenyér masszázsa

Szolgáltatások

Kedvezményes Bérlet vásárlására is van lehetősége, bármelyik masszázsra illetve terápiás kezelés céljára.

5 alkalmas 10 % kedvezménnyel, érvényessége 3 hónap

Amennyiben egy keretösszeget szeretne (családi  felhasználásra)
úgy 25 eFt -tól  10 % kedvezményben részesül. Érvényessége: 3 hónap

Az 1-2 alkalomra szóló Ajándékutalványok érvényessége: 2 hónap

Amennyiben bármilyen oknál fogva a 3 hónap  alatt nem került felhasználásra,  50 %-os értékben még  1 hónapig felhasználható!

Természetes Patika

Az egészségvédelem és az egészségmegőrzés valójában egy tudatos életmód, melyet már a 0-dik évben érdemes elkezdeni, így betegségek és fájdalmak nélkül élhethetjük meg az életünket.

Nagy szeretettel és sok tapasztalattal ajánlom Önnek az alábbi gyógyító füveket, cseppeket és ősi technikákat.

Amennyiben felkeltette érdeklődését a természet kincseinek és az ősi tudásnak az alkalmazásával való gyógyulás, írjon vagy hívjon időpontért.

Próbálja ki Ön is!

"Minden panasz gyógyítására terem egy gyógynövény!"

                                                               Maria Treben